https://data.hu/get/10865791/Zold_Konyv.rar
Október 20-án, csütörtökön életét vesztette Muammar al-Kaddáfi. Élete és halála mutasson példát mindazoknak, akik még élnek és nem álltak be a nagy birkasorba; azoknak akik még tudnak hinni abban, hogy ez az elanyagiasultságában lelketlenné lett világ még megváltoztatható.
"Kaddáfira nagy harcosként, forradalmárként és mártírként fogunk emlékezni az idők végezetéig.” (Chávez)
Muammar al-Kaddáfi - a korábbi híresztelésekkel szemben - nem „menekült” el hazájából, épp ellenkezőképp, utolsó csepp véréig védte szülőföldjét a nyugati rablók és az árulók erőivel szemben. Ebben a nemes harcban halt hősi halált.
Csütörtökön délben az amerikai és a francia légierő Szirtében támadást intézett a Kaddáfi által személyesen vezetett gépkocsioszlop ellen. A támadás - a források szerint -, kb. 50 áldozatot követelt Kaddáfi kíséretéből. Kaddáfi túlélte a légitámadást és gyalog folytatta a harcot, melynek során egy, vagy két lőtt sebet kapott. Mansour Tao,a testőrsége egykori vezetője szerint, eddigre a légitámadásból megmaradt emberei már szinte mind meghaltak. Kaddáfi eszméletét vesztette a vérveszteség következtében. Emberei megpróbálták biztonságos helyre vinni, ám a felkelők gyűrűjében már nem létezett ilyen hely, így megelégedtek az elrejtetésével. Elfogták. Ekkor - pár az al-Dzsazírának nyilatkozó névtelen felkelő szerint - könyörgött az életért, de ez aligha állja ki a forráskritikát. A felvételek tanulsága szerint, amikor magához tért, zavart volt ugyan (a fejsérüléstől, vagy a vérveszteségtől) és nem értette az eseményeket, de ez éppen, hogy valószerűtlenebbé teszi, hogy kegyelmet kért volna. Ezután a felkelők kivégezték: lényegében mindennel ütötték, amivel csak tudták és legalább egyszer bele is lőttek.
Michael Baden, a New York Times által felkért igazságügyi orvos szakértő a rendelkezésre álló fényképek és filmfelvételek alapján nagyjából - némi bizonytalansággal - négy lőtt sebet vélt felfedezni, melyekből kettőt közvetlen közelről kaphatott, azaz már az elfogása után.
Azóta már megtörtént a holttest felboncolása is, ám túl sok információt még mindig nem adtak ki, így például még mindig bizonytalan a lőtt sebek száma; de azt már biztosan tudhatjuk, hogy egy fejlövés okozta Kaddáfi halálát, amit bizonyosan nem tűzharc közben szerzett.
Nemzetközi emberjogi szervezetek (Amnesty International, Human Rights Watch) illetve az Orosz Föderáció követelésére az ENSZ kénytelen lesz majd vizsgálatot folytatni az ügyben, de túl nagy elvárásai senkinek ne legyenek.
(A fenti rekonstrukcióról nem állítom, hogy tökéletes, hisz elsősorban Kaddáfi ellenségeinek hírforrásain alapszanak, s ezen még az sem segít sokat, ha az ember hozzáolvassa a Pravda és a latin-amerikai ügynökségek általában objektívebb cikkeit is.)
De talán nem is a mártírhalál konkrét eseménytörténete az, ami igazán fontos, sokkal inkább az számít, hogy ez a hősi halál egy mily mérhetetlenül hősi életnek vetett véget. Árulás, agresszió, határtalan kapzsiság és gonosz szándék vezette a gyilkosokat. De ne higgyék, hogy az igazság puszta barbarizmussal sárba tiporható!
„Eszmékre nem lehet puskákkal lövöldözni” (Rivarol)
Kaddáfi lefektette a harmadik egyetemes elméletet alapjait, s ezzel megoldó-kulcsot kínált a kapitalizmus és a kommunizmus hibáinak kiküszöbölésére; képletet írt le egy újfajta, demokratikusabb, emberibb állam, egy jobb és emberibb társadalmi, gazdasági berendezkedés, illetve egy jobb világ megteremtésére. Az általa kidolgozott modellt a gyakorlatban is sikerrel alkalmazta - igaz csak a saját országában. A kiterjedt összeesküvés ellenére népe nagyrészt hű is maradt hozzá - mi más is tette volna lehetővé, hogy több mint nyolc hónapig dacolhasson a lázadókkal, a nemzetközi szankciók és a NATO bombázások ellenére? De eljön még az idő, amikor a ma oly lelkes líbiai árulók is úgy tekintenek majd arra a 42 évre, mint az országuk aranykorára. S talán majd eljön annak is az ideje, hogy a világ más nemzeteiben is fellobban az a tűz, mely Kaddáfit fűtötte 1969. szeptember 1.-én, amikor elragadta a hatalmat az arra méltatlanoktól. Muammar al-Kaddáfi és hagyatéka, a Zöld Könyve örökké rendíthetetlen szikla lesz, melyre építhetünk az igazságtalanság tengerében. S eszméi egyszer majd valóban áthatják a világ nemzeteit. Lehet ugyan, hogy ez csak hosszú évtizedek, vagy évszázadok múlva következik be, de biztosan eljön majd, mert a történelem kerekét ugyan ideig-óráig meg lehet akasztani, de visszafelé tekerni nem lehet - soha.
Muammar al-Kaddáfi: utolsó lélegzetéig forradalmár és szabadságharcos, aki nem csak Afrikának mutatott példát…
